DSCN3974

Zabfasírt

  • 60 perc
94%

Zabfasírt

3-4 fő részére

A nyár egyik nagy kedvence ez a fasírt. Kezdőknek is bátran ajánlom. Aki már járt nálunk, szinte biztos, hogy meg is kóstolta.

Hozzávalók:

  • zabpehely 350 g
  • darált napraforgó mag 50 g
  • darált lenmag 50 g
  • vöröshagyma 2 fej
  • teljes őrlésű kenyér 1 szelet
  • sűrített paradicsom
  • mustár vagy őrölt mustármag
  • bors
  • őrölt kömény
  • majoranna vagy koriander zöld
  • zeller (el is hagyható)
  • olaj a kisütéshez
  • zsemle morzsa ízlés szerint

Szükséges eszközök:

Lábas, serpenyő, reszelő a zellerhez, hagyma aprításhoz deszka, kés, daráló.

Elkészítés:

A lábasban tűzre tesszük a zabpelyhet, kissé megpirítjuk. Ha a színe és az illata is kezd hasonlítani a dióéra,  akkor felöntjük vízzel. Apránként adagoljuk, ne legyen folyós, csak puhuljon meg a zabpehely. Ha ezzel meg vagyunk, húzzuk félre, hogy hűljön kicsit.

A serpenyőben a megtisztított, felaprított vöröshagymát, kevés olajon, lassú tűzön elkezdjük pirítani, majd 10-15 perc múlva hozzá adjuk az összezúzott fokhagymát. A megtisztított lereszelt zeller gumót, és a mustárt (kb 2 evőkanálnyit, de ezt ízlésünk szerint adagolhatjuk). Néhány percet kevergessük, majd tegyük a felfőzött zabunkhoz. Adjuk hozzá, a darált napraforgót és lenmagot, sózzuk, borsozzuk. Hozzá adjuk a majorannát, és a sűrített paradicsomot is.

Ha már annyira kihűlt, hogy bele tudunk nyúlni, akkor tiszta kézzel, jól összedolgozzuk. Formázható, de nem túl kemény állagúnak kell lennie. Ha szeretnénk, adhatunk hozzá teljes kiőrlésű kenyeret. Ezzel állagot is javíthatunk. Ha nem elég kemény a massza, akkor szárazon belemorzsoljuk és várjunk egy kicsit, hogy megszívja magát. Ha pedig túl kemény az állag, akkor áztassuk le kevés vízben és kissé kinyomkodva adjuk a masszához. Ha nem jól formázható, zsemlemorzsával is javíthatunk az állagán (amiből lehetőleg jó minőségűt keressünk).

Kóstoljunk és, ha még nem ízlik, akkor sózzuk, ízesítsük a fűszerekkel.

Ha már finom és formázható, akkor enyhén nedves kézzel formázzunk belőle gombócokat, amit azután én kissé le szoktam lapítani. Majd sütés előtt, kicsit beforgatjuk zsemlemorzsába. Ha nem kedveljük a morzsát, darált napraforgómaggal is helyettesíthetjük.

Majd serpenyőben hevített olajban készre sütjük. Gyorsan megsül, hiszen már nem nyers.

Miután lecsepegtettük az olajtól, érdemes állni hagyni minimum fél órát, de jót tesz neki, ha 1-2 órát is pihentetjük és úgy melegítjük fel.

Salátával, vagy burgonya pürével is tálalhatjuk. Jó étvágyat hozzá!

(Ha pedig van némi hely a fagyasztóban, akkor ,,nyersen” is remekül tárolható, egy későbbi sietős ebédhez nagyon jól tud jönni. Arra figyeljünk, hogy egyesével egy tálcán vagy tányéron fagyasszuk, hogy ne nyomódjanak össze a fasírtjaink, és csak miután megfagyott tömörítsük zacskóba.)

Recept nyomtatása

2 megjegyzés

  1. Szia Ági,
    A melegszendvicskrém receptje, nagyon egyszerű:-)
    Kölest főzünk (1 rész köles, 3 rész víz arányban, 15 perc alatt), sós vízben. Közben 1-2 fej vöröshagymát megtisztítunk, felaprítjuk és kevés olajon lepirítjuk. Majd néhány gerezd fokhagymát is hozzá nyomunk vagy aprítunk. Ha készre pirultak, akkor a megfőtt köleshez kell adni. A többi hozzávaló még, (ízlés szerint): majoranna, piros fűszerpaprika, só, bors, sűrített paradicsom vagy ketchup. Összeturmixoljuk és kész. Majd mehet a kenyérre és sajttal vagy szezámmaggal szórjuk meg a tetejét és készre sütjük :-) Jó időtöltést kívánok hozzá! Kriszti

    Zsikla Krisztina 2016-02-13 at 16:28

Hagyj üzenetet